“A boksznak — sokkal inkább mint más sportágnak —
“A bajnokokban legyen meg a tudás ésÖKÖLVÍVÓ edzéseket szervezünk kötelező testnevelés teljesítésére vagy fakultatív részvételre hobby vagy versenyszinten, kortól, nemtől, edzettségtől, jártasságtól függetlenül (nem csak) egyetemi, főiskolai hallgatóknak, kondíciófejlesztő és önvédelmi jelleggel saját képességeihez mérten mindenkinek, mely során a bunyó nem kötelező! Az ökölvívást nemes múltjához méltóan szeretnénk a tanult, magasan képzett fiatalok sportágává is tenni, minél szélesebb körben népszerűsíteni, terjeszteni.
Itt a lehetőség, bárki járhat boxedzésre, megtapasztalhatja milyen a boksz, miközben – az általános hiedelemmel szemben – nem „verik szét” sem a ringben sem ringen kívül, viszont egy hihetelenül összetett, nagyon sok odafigyelést és gyakorlást igénylő új mozgásformával lesz gazdagabb, melyben a főszerepet az ész játssza! Edzéseink által erősebbek, magabiztosabbak lesztek, megtanuljátok a sportág alapvető ütés és védés technikáit, az ökölvívás tematikáját, melyet ringben ellenféllel szemben csak a megfelelő – több hónapos - előképzés után, saját kérésetekre gyakorolhattok.
Szeretettel várunk 450 nm-es, 20 bokszzsákkal, három ringgel felszerelt edzőtermünkbe intellektuális fiatalok közé, ha csupán kedvtelésből, egészséged megőrzése érdekében vagy versenyzési szándékkal szeretnéd megismerni és gyakorolni az ÖKÖLVÍVÓ sportágat valamint a KICK-BOX, THAI BOX, FRANCIA-BOX SAVATE, MMA, KRAV MAGA és AIKIDO küzdősportot.
University Boxing Club keretén belül egyetemi, fõiskolai hallgatók ökölvívó edzéseinken teljesíthetik a kötelezõ testnevelést.
Feltétele, hogy sportegyesületünknek együttmûködési megállapodása legyen az egyetemmel vagy fõiskolával, ahonnan a hallgató bokszedzésre jelentkezik. Errõl minden érdeklõdõ tájékoztatást kaphat a NEPTUN-on, testnevelési tanszéken, vagy nálunk (tel:70/3182465). Ha bebizonyosodott, hogy együttmûködésben állunk a felsõoktatási intézménnyel, akkor a NEPTUN-on kell felvenni az "ÖKÖLVÍVÁST" mint tantárgyat, melyet edzõtermünkben, külsõ helyszínen lehet teljesíteni (1095 Bp, Soroksári út 24., III. em) Ha a Neptunon meghirdetett helyek száma betelt, egyes fõiskola és egyetem testnevelési tanszékén is fel lehet venni a tantárgyat, megemelhetik a limitet, módosíthatják a jelentkezõk listáját... Tehát érdemes próbálkozni a tanszéken, ha módjukban áll segítenek, hogy a hallgató a választott sportágban teljesíthesse a félévet.
Az egyetem vagy fõiskola követelményrendszere határozza meg, hogy a hallgatóknak hány alkalmat kell teljesíteniük az aláírás megszerzéséért. Egységes követelmény szemeszteren belül a heti rendszeresség, tehát heti egy alkalommal mindenkinek részt kell vennie egy edzésünkön, tetszõleges idõpontban a meghirdetettek közül. Természetesen gyakrabban is lehet járni, de az aláírás megszerzéséhez heti egy részvétel számítható be. Azon diákoknak, akiknek az egyetem vagy a Hök finanszírozza a testnevelés teljesítését külsõ helyszínen, heti egy alkalomnál - mely ingyenes - többszöri részvételért fizetni kell. Hiányzás esetén szemeszteren belül kell pótolni az elmaradt alkalmat. Szünetben, vizsgaidõszakban is látogathatók edzéseink bármely idõpontban, de pótlás teljesítését nem fogadják el a tanszéken.
Szemeszter végén továbbítjuk az egyetemek és fõiskolák felé a testnevelést teljesítõk - nevét, kódját és részvételi alkalmait feltüntetõ - listáját. Kérünk minden hallgatót, hogy szemeszter vége elõtt szánjon idõt edzésen egyeztetésre. Így pontosan tudja majd hány alkalmat teljesített és van-e szüksége pótlásra.
Elsõ edzésen minden hallgatót regisztrálunk. Szükségünk van névre, Neptun kódra, telefonszámra, email címre jelenléti lap vezetéséhez, melyen dátummal, aláírással rögzítjük részvételei számát.
Edzéseink Hétfőtől-Péntekig: 7:00, 8:30, 10:00, 16:00, 17:30, 19:00, Szombaton: 10:00, 11:30.
Mindenkit szeretettel várunk!
U.B.C.
Mint tudjátok az ökölvívás a kötelező testnevelés választható tantárgyai között szerepel. felvenni a neptunon lehet, de a résztvevők számát limitálják. A limit jelenleg: I. éveseknek 60 fő, a többi évfolyamok hallgatóinak összesen 50 fő.
Ha fel szeretnéd venni tantárgyként az ökölvívást, de a limit betelt akkor a testnevelési tanszéken kell kérned, hogy ebben a sportágban teljesíthesd a kötelező testnevelést.
A tanszéken kérésre megemelik a limitet!
(a szemeszter kezdete utáni három hétben van erre lehetőség!)
2010. november 13-án rendezte meg a Magyar Ökölvívó Szakszövetség Egyetemi Bizottsága az I. Országos Egyetemi Hallgatók Találkozóját a University Boxing Club edzőtermében.
Az egyetemi ökölvívás Vona János nevéhez fűződik. 2000-ben néhány egyetemi hallgató tanítványával megalakította a felsőoktatási intézmények hallgatói számára testnevelési aláírás megszerzéséért ökölvívó edzéseket szervező sportegyesületét az ökölvívás népszerűsítésének, terjesztésének céljával az intellektuális, magasan képzett emberek körében is.
Rövidesen szerződéses keretek között tanította e nemes olimpiai sportágat edzőtermében a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatóinak. Az érdeklődők magas létszáma miatt többszöri edzőterem bővítésre került sor. 2007-től a sportegyesület új koordinátorával már több budapesti egyetemen és főiskolán beindították az egyetemi ökölvívást a hallgatók megfelelő tájékoztatása után, hogy minden érdeklődő kipróbálhassa vagy versenyszerűen űzhesse e sportágat. Közbenjárásukra több vidéki nagyvárosban (Székesfehérvár, Nyíregyháza, Győr, Kecskemét, Gyöngyös, Miskolc) is elkezdődött a hallgatók képzése a helyi ökölvívó klub és felsőoktatási intézmény együttműködésében.
Vona János kezdeményezésére a MÖSZ Elnöksége 2009. november 3-án megalakította az Egyetemi és Főiskolai Ökölvívó Bizottságát, melynek vezetőjévé is őt nevezték ki.
2010. november 13-án a University Boxing Club adott otthont új edzőtermében az I. Országos Egyetemi Hallgatók Találkozójának, mely az ismerkedésről, közös edzésről és edzők közti eszmecseréről szólt. 9 órától folyamatosan érkeztek a budapesti hallgatók, a vidéki klubok vezetői, edzői és ökölvívó hallgatóik valamint a MEFS képviseletében Kovács György sportszakmai munkatárs is.
Közös bemelegítés után 11 órakor az Egyetemi Bizottság Vezetője a résztvevők köszöntésével megnyitotta a találkozót, beszélt a magyarországi egyetemi ökölvívás eddigi történetéről, céljairól, ismertette a tervezett programot. Átadta a szót Borbély Szilárd nemzeti bírónak, aki rövid szabályismertetést tartott az ökölvívó versenyszabályzatról. Edzőmeccsek vívása mellett a tanítványok edzőt cseréltek, mindenki más edzővel edzhetett, iskolázhatott. A klubok vezetői megbeszélték a felsőoktatási hallgatók ökölvívó képzésének tematikáját hobbyszinttől versenyszintig valamint a motiválás, érdeklődéskeltés és fenntartás lehetséges technikáit.
Dr. Vincze Pál a BME Testnevelési Tanszékvezetője és a MEFS Megbízott Elnöke, az egyetemi ökölvívás megalakításának első számú támogatója is meglátogatta a rendezvényt, örömmel üdvözölte a megjelenteket valamint az egykori kezdeményezés e történelmi lépését. A jó hangulatú, kellemes találkozó 15 órakor ért véget.
Az Egyetemi Bizottság köszöni a megjelentek részvételét és a sikeres találkozó új lendületével szervezi tovább a magyarországi egyetemi ökölvívást, az első országos egyetemi bajnokság megrendezésének céljával.
Írta és fotók: Kilin Tünde
Hétfőtől-péntekig: 7:00-12:00 és 16:00-21:00-ig, Szombaton: 10:00-14:00
Hétfõtől-péntekig: 7:00, 8:30, 10:00, 16:00, 17:30, 19:00, Szombaton: 10:00, 11:30
Hétfőn, Szerdán, Pénteken: 17:30
Kedden: 17:00, Csütörtökön: 17:30
Hétfőn: 17:30, Kedden: 16:00, Szerdán: 16:00, 19:00, Pénteken: 16:00, Szombaton: 13:00
Hétfõn, Szerdán, Pénteken: 18:00, 19:30, Kedden, Csütörtökön: 7:00
Kedden, Csütörtökön: 17:30 gyerek, 18:30 felnőtt
Hétfõn, Szerdán, Pénteken: 17:30, Szerdán: 19:00 is!
Kedden, Csütörtökön: 18:00
Kedden, Csütörtökön: 7:00, 8:30 (senior)
Hétfőn, Kedden, Csütörtökön: 19:00
Kedden, Csütörtökön: 18:30
ELTE Karate: Kedden, Csütörtökön: 16:30
Kedden: 20:00
Helyszín: Bp., IX Soroksári út 24., III.emelet

![]() |
![]() |
| Edző: Vona János E-mail: vonaboxing@boxedzes.hu Telefon: +36 70/318-2464 |
|

Elfogadóhely. www.allyoucanmove.hu